A csapat őrsöktől független tagjai

Aktualizálta •  Zolti  •  2012. januÁr 1.

Itt azok az emberek szerepelnek, akik jelenleg vagy egykor a csapat aktív tagjai voltak. Jelenleg erős háttértámogatást nyújtanak a csapat morális, lelki, anyagi és eszmei munkájához.

Csapatparancsnok

Aktualizálta •  Zolti  •  2012. januÁr 1.

Salgó Viktória

e-mail: zsilett (kukac) gmail.com

2011. szeptember 1-től

2011 őszén vállaltam tisztségemet csapatunkban. Őszintén remélem, hogy a 2012- es év végére az újdonsült jelzőt már levehetem a mondat elejéről, és elképzeléseimet részben teljesítve vállalhatom tovább ezt a posztot. Azért vállaltam a parancsnokságot, mert úgy gondolom, a cserkészet világméretű mozgalmának szolgálni kiváltságos feladat, mint ahogy a mozgalom és cserkészcsapatunk tagjának is lenni – ezt őrsi összejöveteleink, rendezvényeink és kiadványaink is hangsúlyozzák.

Jelenleg az ELTE–BTK–n tanulok művészettörténetet, ill. kommunikációt és médiatudományt. Rövidesen esélyes, hogy Bachelor fokozatot szerzek, ugyanis harmadéves vagyok. A cserkészet ugyan kitölti a szabadidőm nagyon nagy százalékát, de ez mellett zenélni, rajzolni, írni, utazni is szeretek.

Ha arra vállalkoznék, hogy leírjam, mit köszönhetek a cserkészetnek, talán nem tudnám pár sorban összefoglalni, de az biztos, hogy nélküle nem az az ember lennék, aki ezen sorokat írja. Inkább csak bátorítom a cserkészetről kérdezősködőket, hogy próbálják ki, vagy csak lapozzák végig évkönyvünket!

Rajparancsnokok

Aktualizálta •  Zolti  •  2009. januÁr 1.

Andrejka Gábor - Dixi

A Szent György Fiúraj parancsnoka

e-mail: vojine (kukac) gmail.com
Születési dátum: 05.01.1986
Kedvenc játék: én vagyok a révész legény
Kedvenc együttes: Az Udvardi menyecske kórus
Kedvenc időtöltés: alvás
Kedvenc állat: kisöcsém
Kedvenc kaja: lecsó
Üzenet a csapatnak: hagyatok békén aludni

Dékány Andrea - Dandi

A Szent Erzsébet Lányraj parancsnoka

e-mail: dekany.andrea (kukac) gmail.com
Születési dátum: 09.08.1984
Cserkésztáboraim, tanyázásaim, kirándulásaim:
2010 - Csapatkirándulás, Feketebalog; JUBI, Fillmore - New York; Viking tábor, Palást
2009 - 5 nap alatt a Föld körül - csapattábor / tanyázás, Garamkövesd; Csapatkirándulás, Vyhne
2008 - Bógáncs tanya - csapattábor, Kocsér; 19. ŐVVK tábor Ipolynyék - kiképző; Lányraj kirándulás, Budapest
2007 - Méhecske őrsi tanyázás, Udvard; 18. ŐVVK tábor Ipolynyék – kiképző; Méhecske őrsi kirándulás, Palást
2006 - 25 Jahre Pfadfinderbund Weltenbummler e.V., Coburg, Németország; ARC nagytábor, Székesfehérvár; Bajos csajok őrsi kirándulás, Bős – Nagymegyer; Vezetői sítúra, Ostrý Grúň
2005 - Csapattanyázás, Róma; III. Szövetségi nagytábor, Ipolynyék
2004 - Csapattanyázás, Udvard; Zsitva party csapattábor; Német szövetségi nagytábor, Tangensdorf, Berlin, Németország
2003 - Csapattanyázás, Alsóbodok; Kalóztábor, Kelecsény
2002 - II. indiántábor, Palást
2001 - KCS tanyázás, Kovácspatak; I. indiántábor, Drénó
2000 - II. Szövetségi nagytábor, Ipolynyék; ÖV tábor Ipolynyék
1999 - I. Körzeti KCS tanyázás, Palást; KCS tanyázás, Mezőkeszi; udvardi tábor a székesfehérváriakkal
1998 - Kossuth Lajos táborában – Helemba; SÖV tábor Palást
1997 - Zsitva party kistábor, Udvard; I. Szövetségi nagytábor, Barka-Lucska
1996 - Csapattábor, Lédec
1995 - Riadalom Birodalom – Helemba
1994 – fogadalomtétel
1993 – újonc

Szabadidőmben szívesen olvasok, sportolok és utazom. Mindig vonzott az ismeretlen, új tájak, kultúrák, emberek megismerése. Egyaránt szeretem a modern és a népzenét is. Tagja voltam a községi néptánccsoportnak. Szívesen sportolok, szeretek úszni, kerékpározni, sízni és korcsolyázni. Rendszeres színház- és mozilátogató vagyok. És persze, ami a leginkább kitölti azt a kevés szabadidőmet, az a cserkészet.

Lengyel Judit -Jucu

A Szent Imre Roverraj parancsnoka

e-mail: jucuka(kukac) gmail.com
Cim: Szélsö utca 20, Udvard 94131
Képesítés: (SÖV, ÖV, KCSÖV)
Szülinap: 1988. jan. 8.
Névnap: december 10.

Szeretem a barátaimat, az új embereket, a zenét, a gitáromat, a táncot, az utazást, a tengert, a természetet, a sportot, a lustálkodást, a tulipánt, a naplemnetét, a hétvégét, a filmeket, a macskákat, a teát, az édeset, a lurkókat, a meglepetést, a vidámságot meg a kihivást…. Szabadidöm nagyrészét a cserkészet tölti ki, és ez igy jóó:)

Volt csapatparancsnokok

Aktualizálta •  Zolti  •  2010. januÁr 1.

Vida Réka

2009. szeptember 1. -2011. augusztus 31.

e-mail: reku87 (kukac) gmail.com

becenév: Réku, Picimosoly képesítések: 8Söv,15 Őv, Szül. dátum: 1987.8.19 Cím: Koltai út 5, 94131 Udvard E-mail:reku87@gmail.com skype: trinibaba Kedvenc szín: kék, sárga, fehér Kedvenc étel, ital: tésztaételek, Magic moments tea :), zöldtea Kedvenc népdal: a csizmám elkopott Kedvenc ruhadarabom a farmer Kedvenc könyvem: Claire Kenneth regényei, József Attila versei és Umberto Eco: A rózsa neve Szeretem a jó filmeket, újabban James Blunt-ot és Kicsi hangot hallgatok, de jöhet 30 second to Mars és még sok más is... Jelenleg a Konstantin Filozófus Egyetem Közép- európai tanulmányok kar Areális kultúra tanszékének hungarológia szakos hallgatója vagyok.

Vadkerti Balázs

2007. november 1. - 2009. augusztus 31.

e-mail: vadbal (kukac) gmail.com

2007. november 1-től mint megbízott vezető tevékenykedik a csapat élén

Hodek Zoltán - Zolti

2004 - 2007

e-mail: zoltii (kukac) gmail.com
Elérhetőségek: Hodek Zoltán, Veľká Komárňanská 15, 941 31, Dvory nad Žitavou, tel.:+421 (0)907-130064, http://www.udvardicserkesz.sk/hodek

2010 - Viking tábor - Pálást - logisztikai rész
2009 - csapatkirándulás - Vyhne
2008 - Kocséri Parádé (Bogáncs tanya, táborparancsnok), Kocsér
2006 - ARC nagytábor, Székesfehérvár
2005 - III. Szövetségi nagytábor, Ipolynyék
2004 - Zsitva party csapattábor, Tiszti tábor Nagybánya, Erdély, csapatparancsnoki megbízatás
2002 - II. indiántábor, Palást
2001 - I. indiántábor, Drénó, KCSÖV- kiképző
2000 - II. Szövetségi nagytábor, Ipolynyék, ST tábor Ipolynyék
1999 - udvardi tábor
1998 - Mátyáskút, Magyarország, Csapattábor - Helemba
1997 - I. Szövetségi nagytábor, Barka-Lucska
1996 - Ópusztaszer- nagytábor, Magyarország
1995 - csapattábor - Helemba
1994 - csapattábor - Helemba, KCSÖV - Palást
1993 - ÖV-tábor, Palást
1992 - jelölt
1991 - újonc

Magánélet - munkahelyek, iskolák:
2005 - PSA Peugeot Citroen, Trnava
2004 - Semecs, Vrable

2006 - Nagyszombati Egyetem, Teológiai kar, Közösségformáló- és vezető tanfolyam
2004 - Pozsonyi Műszaki Egyetem, Gépészmérnöki kar, Informatiakai tanszék
2004 - Műszaki Egyetem, Anyagtechnológiai kar, Kiegészítő pedagógiai tanulmányok
1997 - Elektrotechnikai Ipari Szakközépiskola, Érsekújvár
1993 - Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Udvard

érdeklődési köröm: cserkészet, zene, PC, tudomány, technika
kedvenc időtöltésem: cserkészet, gitározás, biciklizés, kirándulás, portya, koncertek (saját és másé is), bulizás, vezetés, táborozás, újságszerkesztés, honlap szerkesztés, kitalálni jó dolgokat

Varga Hodek Anita

1998 - 2003

e-mail: hodek.anita (kukac) gmail.com
képesíés: (öv, st)

Hodek Anita vagyok. Körül-belül négy évig az udvardi 28. sz. Kaszap István cserkészcsapatot vezettem. 1991. júliusától cserkészkedem. A csapat alakulásától a mai napig aktívan résztveszek a cserkészmunkában. Jónéhány csapattábor, tanyázás és vezetőképző tábor mögöttem van. Szeretnék a csapatnak a lehető legtöbbet nyújtani úgy lelkileg mint cserkésztudásban. Mindezt a vezetőkkel szeretném elérni, akik aktív segítőtársaim. Célom az, hogy mindenki jól érezze magát, megtalálja a cserkészet értelmét, és az, hogy csakis felfelé íveljen tevékenységünk, cserkészmivoltunk. Szeretnék még nagyon sok felejthetetlen, élménydús rendezvényt szervezni.

Férjemmel Zoltánnal Érsekújvárban lakunk, de hamarosan Deákira költözünk. Leányszakközépiskolát végeztem üzletkötés és vállalkozás szakon, majd tanulmányaimat Galántán kétéves felépítményi magániskolában végeztem a kereskedelmi akadémián. Jelenleg egy vállalkozásban végzek adminisztrációs munkát, valamint egy közvetítő irodának is dolgozom. Szabadidőm szinte teljes részét a cserkészet tölti ki. Ha mégis akad egy kis időm szívesen biciklizem, úszok, koncertre, moziba v. színházba megyek. Nagyon szeretek utazni és szívesen hallgatok zenét. Érdekel a pszihológia és a grafológia.

Németh Blanka

1993 - 1998

A csapat alapítója és kb. 5 évig a parancsnoka volt. Két aranyos gyermeke minden idejét kitölti, ezért jelenleg nem tud aktívan részt venni a csapat életében.

Tiszteletbeli tagok - öregcserkészek

Aktualizálta •  Zolti  •  2009. januÁr 1.

Vadkerti József

A csapat lelki vezetője, jelenleg Pozsonypüspökin plébános, így csak a hosszabb szünidőkben vesz részt a csapat életében.

e-mail: vadjoe (kukac) hotmail.com

Salgó József -Józsi bá

öregcserkész

Szül.: 1929.8.26.
Kedvenc étel: bármi ami édes (mákos, dióstészta); a csirkét nem szeretem
Kedvenc ének: általában a régi magyar nóták
Kedvenc időtöltés: olvasás, házi barkácsolás Foglalkozás: ács (nyugdíjas)
Cserkészet: 1941-ben kerültem kapcsolatba; a testvérem cserkész volt, én is eljártam a gyűlésekre. 42-ben tettem fogadalmat, 43-ban voltam öv-tk-ban.
A 269. sz. Úrangyala cserkészcsapatban a Pacsirta őrsbe tartoztam, majd 43-ban én lettem az őrsvezetőjük. Egészen a háborúig, mikor örök fogadalmat tettünk, hogy örökké hűek maradunk a cserkészethez. Ma az udvardiaknál nincs, ezért az érsekújvári öregcserkészek őrséhez tartozom.

Ing. Farkas Tibor

öregcserkész

Cserkésszülő, a csapat lelkes támogatója, az érsekújvári ÖCS klub tagja.

Ing. Salgo Tibor

öregcserkész

Cserkésszülő, a csapat lelkes támogatója, az érsekújvári ÖCS klub tagja.

Balogh Andrea - Bandy

segédtiszt - a csapat mindenkori egészségügyise

Cím: Petőfi utca 47, Udvard, 941 31
Kedvenc időtöltés: zene, rajzolás, úszás, túrázás, olvasás
Kedvenc cserkészjátékom: cowboy
Kedvenc cserkészdalom: Bi-Pi azt mondta
Kedvenc ételem: spagetti, pizza
Kedvenc állatom: kutya
Kedvenc együttes:Depeche Mode