Plébánia

Udvard alapítása, bár erről írásos bizonyítékok nincsenek, valószínűleg egybeesett a Szent Márton-halmon (a mai Kálvária-dombon) épített Szent Márton-kápolnáéval, melynek alapítását egyes történészek I. (Szent) István nevéhez fűzik. Más történészek viszont I. Lászlót (1077—1095) említik, de ez sem hiteles adat, mivel feljegyzés igazolja, hogy I. Géza (1074—1077) a garamszentbenedeki apátságnak 40 ekényi földön és 20 rabcselédházon kívül már a Szent Márton-kápolnát is adományozta. A latin nyelvű adománylevél erre vonatkozó része a következő: „...ubi et curiam meam et capellam, que in honorem Sti Martini est, dedi..." (Magyarul: „...ahol az én kúriámat és kápolnámat, mely Szent Márton tiszteletére van, adtam..."). Udvard tehát I. István idejétől fogva a kereszténység terjesztésének egyik központja lett vidékünkön. A kápolna létezését egyébként III. Ince pápa 1209-ben kelt levele is bizonyítja: „Possessionem villae Odort et capellam Sancti Martini de Odort..." („Udvard település birtokát és Szent Márton udvardi kápolnáját..."). A Codex Diplomaticus I. kötetének 439. lapján az áll, hogy az adományozott birtok egy részét Szent Márton vértanúról nevezték el: „Possessio Sancti Martini Martyri sub aquam Sitoua" („Szent Márton vértanú birtoka a Zsitva vize alatt").

Fényes Elek — mint már említettük — azt írja, hogy a Zsitva-parton emelkedő Szent Márton-halmon, mely Udvard tőszomszédságában van, egy régi zárda romjai láthatók, amely a régmúltban kolostor volt. Ezt dr. Galla Ferenc udvardi származású főpap és egyháztörténész is igazolja, aki szerint a 19. század elején a mai Kálvária-dombon az egykori királyi kúria és nagyobb épület, valószínűleg kolostor és kápolna romjai voltak láthatók, amelyek a török megszállás idején pusztultak el. Azt írja továbbá, hogy Udvardon a 11. században épült fel az első keresztény templom, amely első volt az egész vidéken. A templom kőalapokra épült, felépítménye pedig fából készült. A tatárjárás idején elpusztult, csupán az alapjai maradtak meg.

Mivel a garamszentbenedeki apátságnak adománybirtoka volt Udvardon, már akkoriban papja is volt a községnek. Egy 1332-es feljegyzés szerint Udvardon egy Péter nevű pap szolgált, aki kiváló szónok hírében állt. A vágsellyei állami levéltárban található feljegyzések szerint 1268-ban már plébánia is volt Udvardon. Egy 1853-as (az udvardi plébánián talált) feljegyzés szerint az udvardi templom a 13. században kőgáttal volt körülvéve, melynek az volt a rendeltetése, hogy megvédje a templomba menekült lakosokat az esetleges támadóktól, például a tatároktól. Említés történt továbbá arról, hogy az esztergomi érseki irattárban talált feljegyzés szerint 1311-ben plébánosa volt Udvardnak. Az udvardi templomról tudjuk, hogy a tatárjárás után újra felépült. A templom egészen a 16. századi törökdúlás idejéig menedékül is szolgált a híveknek.

Mivel Udvard királyi birtok volt királyi kúriával, joggal feltételezhető, hogy temploma még I. István uralkodása alatt épült, méghozzá annak a királyi rendeletnek az alapján, amely kimondta, hogy minden tíz település köteles templomot építeni, s annak papját eltartani. I. László pedig úgy rendelkezett, hogy a hívők nem hagyhatják el templomukat és papjukat. Az Egyházi történelem 376. oldalán olvassuk: „Az Úrangyala imádságának behozatala és az erre való reggeli, déli és estéli harangozás és imádság a 14. század idejére esik. Ebben elöl járt Magyarország: az 1309. évi udvardi tartományi egyházi zsinat kötelezővé tette a déli és esti harangozást. XXII. János pápa 1318-ban kibocsájtott bullájával búcsút engedélyezett azoknak, akik ezen harangozáskor az Üdvözlégyet elimádkozták." Ez is bizonyítja, milyen fontos szerepet játszott Udvard egyházi vonatkozásban. Ugyanott találunk megjegyzést arról, hogy 1512-ben az érsekségi birtokviszály következtében a Szent Márton-halmon álló kápolna igen válságos helyzetbe került.

A 16. században, amikor a Kisalföldön megjelentek a törökök, az udvardiak várszerű falakat emeltek a templom köré, így is megerősítve a korábbi kőgátvédelmet, s halált megvető bátorsággal védekeztek a túlerővel szemben. A városi elöljáróság földbe ásott cölöpökből úgynevezett „paliszádot" vont a védősánc köré. Török támadások idején a nők, gyerekek, öregek és betegek a templomba menekültek, a férfiak pedig a sáncokon védték a templomot. A védőgát sajnos nem bizonyult elég ellenállónak, s 1572-ben, miután a törökök feldúlták és elfoglalták a várost, a védőfalat teljesen elpusztították, a templomot pedig súlyosan megrongálták. Egy 1561-es feljegyzés szerint a törökdúlás idején Bálint pap volt Udvardon az utolsó egyházi személy, s 1560-tól nem volt papja a községnek, temploma is romokban hevert. A hívők egy része megingott hitében, s Udvardon is tért hódított a reformáció. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy Magyarország déli területeiről számos nemesi család menekült cselédségével együtt a Felvidékre, s ezek jelentős hányada felvette az „új hitet", Kálvin, illetve Luther tanítását. A „cuius regio, eius religio" (akié a hatalom, azé a vallás) elv szerint a cselédek kötelesek voltak földesuruk hitét követni. A menekültek az eredeti udvardi lakosság nagy részét „új hitre" térítették. Az érsekség ezért — mivel Udvardon és környékén akkoriban sehol sem volt felszentelt pap — 1634-től 1647-ig úgynevezett „licenciátust" létesített: pap hiányában világi személy kapott jogot és megbízást a katolikus egyházi szertartások végzésére, nevezetesen a misézésre, keresztelésre, esketésre és temetésre. Ennek célja a hívők visszatérítése volt. A licenciátuslétesítést egyébként még az 1629. október 4-én Udvardon megtartott egyházmegyei zsinaton határozták el.

Miután az udvardi hívők új templomot építettek a törökök által lerombolt helyébe, a reformáció hívei 1608-ban elfoglalták, s a kegytárgyakat, a szobrokat és képeket kidobálták belőle. Komárom vármegyében egyébként az udvardival együtt kilenc katolikus templomot foglaltak el a protestánsok. Amikor a török megszállók engedélyezték az új udvardi templom felépítését, kikötötték, hogy az új templom nem lehet nagyobb, mint az eredeti volt, ellenkező esetben azt is lerombolják. 1647. január 16-án a törökök visszaadatták az udvardi katolikusoknak a protestánsok elfoglalta templomot. Ide tartozik még, hogy 1674. március 5-én Szelepcsényi György esztergomi érsek rendkívüli törvényszék elé Pozsonyba idézte Balázs Ágoston udvardi református lelkészt és 36 társát, mivel nem voltak hajlandók elhagyni hitüket. Börtönbüntetésre, illetve gályarabságra ítélték őket. A raboskodó lelkészek — Szőllősi István kivételével, aki 1675. július 2-án meghalt a rabságban —1676. február 11-én szabadultak De Ruyter holland admirális közbenjárására.

A törökök lerombolta udvardi plébániát 1671-ben építették fel újra, ugyancsak török engedéllyel.

1685-ben, a török seregek kivonulásakor az udvardi templom ismét romokban hevert. Amikor tehát rendeződött az egyház helyzete, újra napirendre került az új templom és plébánia építése. A 17. század végén, 1698-ban, amikor Udvard újjáépítése már folyamatban volt, a plébánián bevezették az anyakönyvet, amelyet 1714-től rendszeresen vezettek: bejegyezték az udvardi katolikusok születésének, házasságkötésének és elhalálozásának időpontját.

A 18. század közepe táján kezdődött az új plébániatemplom építése. Érdekes a szükséges építőanyagok, főként a kő és tégla megszerzésének története. A bécsi udvar a Rákóczi-szabadságharc leverése után elrendelte, hogy azokat a várakat és erődítményeket, amelyek a szabadságharcot szolgálták, le kell rombolni. Erre a sorsra jutott az érsekújvári vár is. Szász Ágoston Keresztély német származású esztergomi érsek ekkor — az udvardi magisztrátus kérésére — kieszközölte a bécsi udvarnál, hogy a lerombolt újvári bástyák és falak anyagából a templomépítéshez szükséges követ és téglát Udvardra szállíthassák. A templom újjáépítése aztán 1754-ben kezdődött. 1758 nyarán Kürthy Adalbert érseki uradalmi jószágigazgató támogatásával az udvardi plébános azzal a kéréssel fordult az egyházi {elsőbbséghez, hogy — mivel az építkezéshez szükséges anyag már rendelkezésre áll — rendelje el a düledező templomtorony újjáépítését és befejezését, a toronysisak elhelyezését és a templom teljes rendbehozatalát. Korábban, még Zbiskó József plébános idején, 1739. január 22-én három harangot szenteltek fel a sokáig külön álló templomtoronyban. A felszentelést Berényi Zsigmond püspök végezte. A feljegyzések szerint ez időben Udvard jegyzője (notarius) s egyúttal orgonistája Tomsics János, bírája Szabó István, templomatyája pedig Galla István volt. A templom újjáépítése idején Liszkay András volt az udvardi plébános, aki 1744-től 1782-ig töltötte be tisztségét, s 1782-ben tüdőbajban halt meg. (Legalább zárójelben megjegyzem, hogy a mai templom föld alatti részében jól kivehetők mindhárom történelmi templomépítmény alapjai.)

A legrosszabb állapotban a templomtól külön álló templomtorony volt. Harangozáskor annyira ingadozott, hogy még a kereszt is lezuhant róla. A tornyot 1769-ben építették újjá.

1773. november l-jén arról tárgyalt a magyar kancellária, hogy az érseki kegyurak alá tartozó templomokat részben javítani, részben újjáépíteni szükséges. Ekkor került sor az udvardi templom átépítésére, bővítésére s a harangtoronynak a templomépülettel való összekötésére is. Az érseki szék megüresedése idején a kamara által kezelt javadalom bevételéből, majd az új érsek, Batthyányi József hozzájárulásából hamarosan (1776-ban) elkészült a ma is álló udvardi templom, a környék legsikerültebb egyházi épülete. A főoltár 1777-ben készült. Amikor a templomépítést befejezték, a templomnak három oltára volt. A főoltár felett Szent Adalbertnek, a templom patrónusának a festett képe volt elhelyezve. 1780-ban új orgonát kapott a templom. Egyúttal ismét renoválni kellett a templomtornyot, amely az időjárás viszontagságai miatt megrongálódott, s beesett rajta az eső. 1788-ban új oltárképet helyeztek a főoltár fölé: ez a megfeszített Krisztust ábrázolja, s egyes egyháztörténészek szerint a máriacsaládi kolostorból került Udvardra, amikor II. József 1781-ben feloszlatta a szerzetesrendek nagy részét. Galla Ferenc egyháztörténész szerint egy nagyszombati festőművész festette. Érdekességként megemlíthetjük, hogy a csehországi Karlsbadban (Karlovy Vary) méreteiben valamivel kisebb, de ugyanilyen ábrázolású oltárkép van a katolikus templomban; ezt az oltárképet Dollhof Elias festette 1773-ban. Az udvardi templomban az oltárkép alatt van elhelyezve a fából faragott, igen szép Szent Adalbert-szobor. Az 1777-ben készült rokokó stílusú szószék valóságos műremek.

Az 1780-as kanonikus látogatás alkalmával megállapítást nyert, hogy a templomnak új kegytárgyai vannak. A jelentés ismerteti az oltárok állapotát. Az építkezés folyamán átépítették a templom főhajóját, s — mint már említettem — hozzáépítették a szép, napórával is ellátott karcsú tornyot, amelyet az Udvardra érkező már messziről megpillant. A templom kertjében korabeli szokás szerint temető volt. Ezt bizonyítja a templomkertben mindmáig álló temetői kereszt is, amelyről csak annyit tudunk, hogy a 18. századból származik. A szájhagyomány szerint ez a nagy művészi értéket képviselő, vörösmárványból készült kereszt egy régebben megszüntetett temetőből került a templomkertbe. A templomtoronyban 5 harang volt: a Magyarok Nagyasszonya-harang (425 kg súlyú), a Szent István-harang (240 kg), a Szent Adalbert-harang (115 kg), a Jézus Szíve-harang (súlya ismeretlen) és a Szent József-lélekharang (48 kg). Az első világháború idején ezeket a hadsereg hadi célokra rekvirálta. A templom felépítésekor, 1776ban egyébként csak három harang volt a toronyban, a további kettő később került melléjük. A templomba új képek, szobrok, padok is kerültek. Az esztergomi érseki levéltárban található feljegyzés szerint az udvardi templomot pusztította a tatár, a török, a reformáció hívei, de károkat okozott benne a kuruc—labanc hadakozás is: a régebbi képek, szobrok és kegytárgyak elpusztultak vagy elkallódtak. Egy 1780-as feljegyzés említi, hogy a törökök Udvardon egyebek között a templom arany és ezüst kegytárgyait is elrabolták, s állítólag Kolta határában rejtették el. A kegytárgyak sajnos máig sem kerültek elő.

1777-ben új, vörösmárványból készült, művészi értékű korlátot raktak le, amely a templom szentélyét választja el a főhajótól. Mivel a régi orgona már használhatatlan volt, 1885-ben a Rieger testvérek megépítették a ma is használatos orgonát. A templomtoronyban levő középső harang 1845-ben megrepedt. A lélekharang az elhalálozást adta a lakosság tudtára: egy csendítés gyermek halálát, két csendítés asszony halálát, három csendítés pedig férfi halálát jelentette. Ez a szokás mindmáig fennmaradt.

Liszkay András plébános 1777-ben építtette az új oltárt a négylépcsős alapzattal, amely igen hatásosan emeli ki az oltárt a környezetből. Az ugyancsak művészi értékű tabernákulum, amely az Oltári Szentség és a szertartási kelyhek őrzésére szolgál, szintén a főoltáron van. A templom berendezése túlnyomórészt barokk stílusú.

Liszkay idejében épült fel továbbá a kórus, s a szentélyben és a főhajóban márványlapokból új padlózatot készítettek. A plébános ezenkívül új „Krisztus sírját" készíttetett a nagyhéti ájtatosságokhoz, és magas művészi színvonalú keresztelőmedencét és márványlépcsőzetet is csináltatott. Az eredeti keresztelőmedencét a jászfalusi, majd a komáromcsehi templomnak adták. A templombeli padok rokokó stílusúak. Az 1967-ben kiadott Súpis pamiatok na Slovensku című jegyzék szerint az udvardi templomban lévő értékes padokat a Komárom megyei Búcs községből hozták, a szájhagyomány szerint viszont egy részük a máriacsaládi kolostorból került Udvardra. Alkotójuk ismeretlen.

A plébánia feljegyzése szerint az 1802. május 30-án lezárt vizitáció idején Udvardon 3320 római katolikus, 68 református és 5 zsidó vallású személy élt. Egy 1822-es feljegyzés szerint a templom alatti kripta egy másik kriptához kapcsolódik, azt azonban Mária Terézia idején befalazták, s azóta nem temetnek oda. Ezt a feljegyzést azért nem tartják hitelesnek, mert egy újabb (1827. július 10-én kelt) feljegyzés szerint 1827-ben ebbe a kriptába temették Podhradszky János törvénybírót. Az 1971-es vizsgálat viszont megállapította, hogy a szentély alatt nincsen kripta.

A plébánia új épületét 1761-ben adták át rendeltetésének. Az 1776— 1777-es egyházi felügyeleti jelentések megállapították, hogy az udvardi templom külső és belső építészeti munkálatait befejezték, a templom megfelelő állapotban van és átadható rendeltetésének.

Ez a római katolikus plébániatemplom műemlék.

A templomnak egyhajós presbitériuma van köríves kiképzéssel. A szószék gazdag ornamentikájú, a baldachinon Szent Péter domborműve látható, amint vállán a templom kicsinyített mását tartja. A már említett oltárképen kívül egyéb faliképek is vannak a templomban. A 18. század végén kései barokk stílusban festették a Szentháromság, Nepomuki Szent János, az Angyali üdvözlet, Szent Teréz és Assisi Szent Ferenc képeit. A Szent Kereszt ereklyéje 1780-ból származik. A főoltáron kívül mellékoltárok állnak a templomban: Szűz Mária és Lurdesi Bernadette, Jézus Szíve és a Hétfájdalmú Szűzanya oltárai. A szentélyben az oldalfalakon vannak elhelyezve Szent István, Árpádházi Szent Erzsébet, Liziői Szent Teréz és Szent Anna, a főhajóban Szent József, Páduai Szent Antal és Assisi Szent Ferenc szobrai. Akárcsak a mellékoltárokon álló szobrok, ezek is fából vannak faragva, s többnyire a 18. századból származnak. A templom oldalkápolnájában, a sekrestyével szemben egy igen értékes, fából faragott Győzelmes Szűz Mária-szobor áll, továbbá Szűz Mária a kis Jézussal és Jézus Szíve szobrai, s egy igen régi oltárkép, amely Szent Annát és Joachimot ábrázolja. Itt található egy ismeretlen püspök olajfestménye is, valamint az igen értékes eredeti sekrestyeszekrény, melynek ajtóin a négy evangélista, középen pedig Jézus ábrázolása látható. Az oltárkép 1788-ból származik. Itt található végül egy angyalfejekkel díszített nagypénteki kereszt, melyet ezen a napon Jézus koporsója fölé helyeznek. A templom mennyezetén, a szentély és a főhajó felett Krisztus életét ábrázoló freskók vannak, ezeket Massányi Ede komáromi festőművész-restaurátor újította fel.

Az udvardi templom érdekessége, hogy német nyelvű Keresztút-képei vannak. Ezek a csehországi Svatá Katefina falucskából (Szudéta-vidék) származnak. Az egyes stációk képeit Sebastian Holzner von Amberg in Bayern bajor festőművész festette 1885-ben. Mivel az említett falucska temploma pusztulásra volt ítélve, a Staré Sídliste-i (Tachovi járás) plébánia felajánlotta a képeket Udvardnak, s Elek László udvardi plébános 1989. november 6-án el is hozta őket. Az udvardi templom legbecsesebb műtárgya egy 1760 körül készült művészi kivitelű áldozókehely.

Az udvardi templom hatalmas épület: belső hossza 36, szélessége 13 méter. A főhajó boltívének magassága 17,8 méter. A templomtorony magassága a keresztig 42,5 méter, a gömbbel és a rajta levő kereszttel együtt 45 méter. A kereszt alatti gömb átmérője 75 centiméter, a kereszt magassága 1,75 méter.

Hogy a templomot, miután felépítették, új védőfallal vették körül, azt egy latin nyelvű feljegyzés is bizonyítja: „nobilissima cinctura ex artis tegulis et lapidibus constans..." („a legnagyszerűbb körfal téglából és kövekből erősítve"). Ez még 1830-ban is megvolt. Egy feljegyzés szerint 1841-ben Lévay, az egykori egyházi nagybirtok jószágigazgatója — Lipthay Antal plébános figyelmeztetése és tiltása ellenére — szétszedette, s a nyert anyagból építtette fel a Lévay-féle kúriát. A védőfalon belül levő sírokat a fal lerombolásakor megbolygatták, az elhunytak csontjait szétdobálták. A falrombolásnak az lett a következménye, hogy a templom bokros-fás környékét pusztította és szennyezte a legelőről arrafelé hazatérő gulya és konda, s itt pihentek meg a szekereken erre utazó idegenek. Majthényi Adolf plébános, az udvardi Kálvária kezdeményezője és megalkotója ezért engedélyt kért az egyházi hatóságtól, s 1859-ben újra bekeríttette a templomot. Megjavíttatta továbbá a templomtetőt, amelyet a viharok igencsak megrongáltak, és felújíttatta a templom külsejét s belsejét. A szintén rossz állapotba került plébániaépületet ugyancsak megjavíttatta.

1861. június 2-án — Adamovics János kerületi esperes-plébános, Porubszki Károly igazgató-kántortanító, Czifra István templomatya, Vadkerti János egyházfi, Dékány János községi bíró és Czeller Ferenc főjegyző működése idején — új keresztet kapott a templomtorony. A keresztet Kiska Ferenc uradalmi ácsmester és Falsz Lőrinc ácslegény helyezte fel a toronyra. 1871. május 10-én hunyt el Kesseleőkeői Majthényi Adolf, a Kálvária megalkotója. Kívánságára az udvardi Kálvária-dombon, a harangláb mellett helyezték örök nyugalomra. Hogy az Udvardon szolgáló egyházi személyek mennyire önfeláldozók voltak, azt az is bizonyítja, hogy Fehér Miklós udvardi káplán 1873-ban, a kolerajárvány idején önzetlenül gondozta és ápolta a megbetegedett lakosokat, s maga is a kolera áldozata lett. A Szent Anna önsegélyező temetkezési vállalat, amely századunk ötvenes éveiig működött, 1884-ben alakult meg.

1908-ban igen fontos javítást kellett végezni a templomon, mivel a méreteihez viszonyítva igen magas, és a hatalmas boltív kezdte szétnyomni az oldalfalakat. A falak külső oldalán ezért támasztópilléreket kellett építeni, s a falakat belül két hatalmas vasrúddal összefogatni. Egy 1910-es plébániai feljegyzés szerint Udvardon 1910-ben 4376 lakos élt, ebből 4271 magyar, 105 pedig szlovák nemzetiségű. Felekezeti szempontból 4080 volt római katolikus, 162 református és 134 zsidó (izraelita).

1912. augusztus 5-én óriási csapás érte az udvardi plébániát: zivatar idején a vasútállomáson villámcsapás érte Palik Vendel káplánt és paptársát, Ferenci Gézát. Mindkettő azonnal meghalt. A velük lévő dr. Galla Ferenc udvardi származású pap könnyebb sérüléseket szenvedett.

1915. augusztus 31-én a községi képviselő-testület határozatot hozott a templomtorony és a toronyóra megjavíttatásáról. Az órát Rózsa koltai órásmester javította meg. Miután az első világháború idején a harangokat hadi célokra rekvirálták, 1921. december 17-én az udvardi községi testület jelentősen hozzájárult az új harangok költségéhez. A cseh légionáriusok és a magyar Vörös Hadsereg alakulatai között dúló 1919-es harcokban megsérült templomtornyot és keresztet 1926-ban állították helyre; az új keresztet június 23-án tették fel a helyére.

1939. szeptember 26-án szentelték fel a Kálvária-dombon az újjáépített haranglábat, amelyben három harangot helyeztek el. Az aznapi bérmálást Serédi Jusztinián esztergomi bíboros érsek, Magyarország hercegprímása végezte, s ő szentelte fel a haranglábat és a harangokat.

1944 májusában ismét háborús célokra rekvirálták a templom két nagyharangját.

Visszatérve a századelőre: 1909-ben az udvardi tartományi zsinat hatszázadik évfordulójára renoválták a templomot és a Kálváriát, 1916-ban felújították a plébánia ódon épületét, majd 1920-ban ismét a templomot. A templom körül igen szép parkot létesítettek. Innen sajnos már több értékes és különleges bokor és fa hiányzik, kivágták őket vagy elpusztultak. A templomkert beültetését Siposs Antal Félix esperes-plébános kezdeményezte, anyagilag hozzájárult a községi elöljáróság, Orbán Ferenc jegyző és Boncz Ferenc udvardi nemes (kúriatulajdonos); ez utóbbi értékes facsemetéket is ajándékozott a plébániának. A költségek felét a plébánia, felét a jegyzői hivatal és a községi tanács fedezte.

Az első világháború után Siposs Antal plébános megszerezte a szükséges anyagiakat, és új harangokat rendelt a brünni Manousek és társa harangöntő cégnél. Ezeket 1922-ben szentelték fel. A nagyharangon Szűz Mária domborműve és a „Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk!" felirat van. A lélekharangon a „Szent József, a haldoklók pártfogója, könyörögj érettünk!" felirat és egy Szent Józsefet ábrázoló dombormű látható.

1950-ben bevezették a Kálváriára a villanyvilágítást. A templomot 1958ban ismét renoválták, s augusztus 18-án szentelte fel dr. Lazik Ambrus püspök, egykori udvardi káplán. 1963. február 16-án le kellett venni a templomtorony keresztjét, s meg kellett javítani. Visszahelyezésére február 27-én, tízfokos hidegben került sor. A kereszt gömbjébe a templom rövid történetét, Petressél János plébános és más egyházi tisztségviselők nevét, továbbá néhány újságot és aprópénzt tettek. Az írás pergamenpapíron van. 1968 nyarán a Kálvária körül felújították a kerítést, amelyet lelkiismeretlen személyek azóta újból több helyen megrongáltak. 1971. május 22-én Szent Flórián szobrát a főtérről a templomkert északi sarkába helyezték, ahol védve van az esetleges rongálóktól.

1974. október 16-án fejezték be a szélviharok megrongálta templomtető javítását, s egyúttal a tornyot is kijavították és újrafestették. 1976-ban a templom falait kellett rendbe hozni.

1979. december 24-én szentelték fel az új liturgikus oltárt, amely fehér márványból készült. Tudni kell, hogy a római Szentszék határozata alapján a latin szövegű szertartások helyett újból bevezették az anyanyelvű szertartásokat, beleértve a szentmisét is. Az 1956-ban közadakozásból restaurált templomi freskókat (amikor is a restaurátori munkát Massányi festőművész-restaurátor, a többi festői munkát a pöstyéni Papp Ferdinánd és Petrikovics József, valamint a lévai Drapka János végezte) 1983-ban újból kijavították. A villanymotorral végzett harangozást 1977. augusztus 20-án, Szent István napján vezették be a kézi harangozás helyett.

Nagy György, az udvardi templom krónikása, aki hosszú évtizedeken keresztül volt sekrestyés, lelkiismeretesen feljegyezte mindazt, ami Udvarddal, az udvardi templommal és Kálváriával kapcsolatos. írásba foglalta egyebek közt azokat a károkat, melyeket az udvardi templom 1945. március 28—29-én, a német—szovjet front átvonulásakor szenvedett: a templomtorony északi sarka teljesen a levegőben állt, alsó részét ugyanis elvitte egy lövedék; a vörös ablak táján akkora rés keletkezett, hogy át lehetett nézni rajta. Ez igen veszélyes volt, a torony összeomlással fenyegetett. Faszerkezete is erősen megrongálódott, több szarufát és a lövedékek által kilyuggatott toronyborítást ki kellett cserélni. A torony új bádoglemez borítást kapott. A bádoglemezek azonban olyan silányak voltak, hogy 1963-ban fel kellett őket szedni, s a tornyot új, horganyozott lemezekkel kellett beborítani. Ráadásul új toronykeresztet is kellett készíttetni.

A gránátok és aknák magában az épületben s annak tetőzetében is óriási károkat okoztak. Az ablakok kitörtek, a cserepek nagy része megrepedt vagy teljesen tönkrement. A templomtoronyban ugyanis német megfigyelők voltak, azokra tüzeltek nagy erővel a szovjet katonák. Mint ma is látható, még a nagyharang széle is megrepedt, s ezáltal megromlott a harang hangja is: már korántsem olyan tiszta, mint eredetileg volt. A főoltár mögötti részen keresztülhatolt egy gránát, a légnyomás eltolta helyéről a főoltárt, s hátsó részét szétdarabolta, az oltáron levő nagy gyertyatartókat pedig a kövezetre sodorta. Lezuhant és megrongálódott továbbá a főoltár jobb felén fali állványon álló Szent István-szobor. Sok aprólékos munkájába került az ügyes kezű asztalosoknak, míg sikerült úgy rendbe hozniuk, hogy a rongálódást alig lehet észrevenni rajta. A javítás után a szobor eredeti helyére került vissza.

A belövések következtében leszakadt a kórus feletti boltozat egy része, a kőművesek azonban ezt is úgy helyreállították, hogy ugyanezen a helyen azóta sem tapasztaltunk repedést vagy omlást. A torony keleti oldalán levő toronyóra számlapja leesett, s károk keletkeztek magában az óraszerkezetben is, amelyre téglatörmelék potyogott. A templom gyönyörű orgonája ugyancsak komoly javításra szorult, mert a lezuhanó tégladarabok azt is megrongálták. Egyik-másik szovjet katona ráadásul mindenáron játszani akart az orgonán, erőszakosan fújtatták, nyaggatták, nyomkodták a billentyűket stb. Gazdag zsákmány reményében a templom és a sekrestye ajtaját is feszegették, a plébánia felől gránáttal akarták szétlőni a sekrestyeajtót, szerencsére eredménytelenül, mivel a gránát célt tévesztett: az ajtóragasztó mellett hatolt be a falba, s azon áttörve becsapódott a szembenső sekrestyefalba. Az egyházi ruhákban s a kegytárgyakban így nem esett kár.

Az udvardi hívők általában mindig megértéssel fogadták a templomjavítás szükségességét, s lehetőségeikhez mérten anyagilag is hozzájárultak a javítás költségeihez. így volt ez 1945-ben, 1956-ban és 1991-ben is. 1991-ben Elek László, a fiatal és céltudatos plébános kezdeményezte a munkát, s a hívők anyagi hozzájárulásával és segítségével sikerült a templomot teljesen rendbe hozni. A templom javítása mintegy 1 200 000 koronába került. A községi hivatal hozzájárulásával sikerült továbbá rendbe hozni a Kálvária stációit, a nagykeresztet, a haranglábat, a Szent Márton-kápolnát, s javításra elszállították a megrongált szobrokat.

A templommal kapcsolatban szólni kell az alatta levő kriptákról. Itt ismét Nagy György feljegyzéseire támaszkodunk. 1942 nyarán, amikor a templomban kisebb javításokat végeztek, a munkások Nagy György kezdeményezésére felnyitották a márványtáblával takart kriptalejáratot, a kriptát kiszellőztették, s erős villanykörtével ellátott hosszabbító zsinórral lementek a kriptába és megszámolták az ott levő koporsókat. A 28 koporsó ekkorra már zömmel egymásba roskadt, mert annak idején egymásra rakták őket. Néhány koporsónak a fedelét is felnyitották: ezekben papi személyek feküdtek, amire a reverendafoszlányokból lehetett következtetni. A koporsók végén réztáblák vannak latin felirattal, a bennük nyugvó papok nevével. A patinától megzöldült feliratok sajnos már csaknem olvashatatlanok. A koporsók között van egy igen díszes fehér is, s gyöngyszemekből van rá kirakva Jankovics Margitka 13 éves kislány neve, aki a nemes Jankovics család sarja volt. A koporsóban még megtalálhatók a selyemruha foszlányai, a gyöngyszemekből fűzött rózsafüzér és a kis csizma maradványai. A kripta lejáratánál egy pergamendarabot talált Nagy Görgy: ezen az „1908" és az akkori két káplán latin neve volt olvasható. Az egykor Udvardon tevékenykedő Nikolényi Károly tanító említette egyszer, hogy a templom alatti kriptában egy magasrangú katonatiszt is el van temetve a kardjával együtt. A kriptában papokon kívül udvardi nemesek, főispán és nagygazdák is nyugszanak.

Nagy György másodszor 1971 januárjában nyittatta fel a kriptát. Kezébe került ugyanis egy 1822-es plébániai feljegyzés, melyben az állt, hogy a feltárt kriptán kívül egy másik is van a templom alatt, de mivel Mária Terézia idején megtiltották a kriptába temetést, azt befalazták. Nagy kíváncsi volt, mi lehet ebben a kriptában, van-e ott valami, ami tovább gazdagítaná Udvard történetét. Társaival együtt körbejárta a kriptát, végigkopogtatta a falait, de hiába. Ha már lent volt, körülnézett, hátha felfedez valamit, ami 1942-ben elkerülte a figyelmét. Néhány fémdíszítésű koporsón szegfejhez hasonló rézfejekből voltak kirakva az elhunytak nevei. A szegfejek erősen patinásak voltak, de néhány nevet így is sikerült leolvasni. Egy rendkívül hosszú koporsón a Fejérvári nevet olvasta, de fellelte Fekete Ignác plébános és Podhradszky János udvardi törvénybíró nevét is. Egy koporsón csupán ennyi volt olvasható: 30.AUG.AETASI. Az udvardi papok koporsóit, bár nagyobbrészt már elkorhadtak, arról ismerték fel, hogy a koporsóláb homlokán az I H S jelzés volt látható. Ekkor fedezte fel Nagy György az említett katonatiszt koporsóját is, amelyről annak idején Nikolényi beszélt. Foszlányokban még megvolt az elhunyt égszínkék, aranysújtásos dolmánya, barna színű, sarkantyús csizmája. A sarkantyúk már természetesen megvoltak zöldülve. Egy koporsón a Kamontza István nevet olvasta, aki egy 1844. szeptember 9-i keltezésű plébániai okirat szerint templomatya volt. Néhány nap múlva Nagy György ismét megpróbálkozott a másik kripta felkutatásával. Az oltár előtti szentélyben felvették a márványlapokat és vasrúd segítségével próbáltak boltozatot vagy üreget találni, a márványtáblák alatt azonban csak törmelék volt. Ez azt bizonyítja, hogy ha volt is ott valamikor kripta, azt már régen betemették. Hogy mikor és hogyan, az továbbra is talány marad. Egy feljegyzés szerint a templomtorony alatt is található egy kripta, amelybe valamelyik udvardi plébánost temették, ezt azonban mindmáig nem nyitották fel.

A múlt század közepétől neves egyházi személyek voltak Udvard plébánosai, név szerint: Kesseleőkeői Majthényi Adolf, Kertész Ignác, Brűhl Antal, Glatz József, Duschek János, Siposs Antal Félix, Markwarth Gábor, Petressél János, Lénár Károly. Jelenleg Elek László vezeti az udvardi egyházközséget. Markwarth plébánossal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy neki el kellett hagynia Udvardot, mivel bár jóhiszeműleg, de a hívőkkel való megegyezés nélkül eltávolíttatta a templomból a régebbi és kisebb művészi értéket képviselő szobrokat, zászlókat, képeket, s ezzel maga ellen fordította a hívőket: a szentmisén, mikor Markwarth a szószékre ment, hogy megtartsa prédikációját, a hívek kivonultak a templomból, s megüzenték neki, hogy amíg ő lesz a plébános, nem járnak el az egyházi szertartásokra. Markwarth Ipolyságra távozott Udvardról.

1993. augusztus 22-én jelentős ünnepe volt Udvardnak: ekkor szentelték fel ünnepi szentmise keretében Udvard új címerét, zászlaját és pecsétjét. A misét Lénár Károly pápai kanonok, volt udvardi plébános és Elek László celebrálta, majd a jelenlevők a templomkertbe, a Hősök emlékművéhez vonultak, s leleplezték az újonnan készített két táblát, amelyen hatvannyolc udvardi polgár neve áll, akik a második világháborúban vesztették életüket. Ide kívánkozik, hogy 1945. március 28-án a községért vívott harcok során a hősi emlékmű is megsérült. Az orosz katonák az emlékmű mögé húzódtak, és onnan lőtték a transzformátor mellől rájuk tüzelő német tankot. A tank egyik lövedéke eltalálta az emlékművet. A tankot végül is kilőtték és elhallgattatták. A megrongált emlékmű több részét, így a neveket tartalmazó márványtáblát is pótolni kellett. 1948-ban a községi közigazgatási tanács eltávolíttatta és kijavíttatta a meghibásodott részeket, s az eredeti magyar feliratú tábla helyébe egy szlovák nyelvűt helyeztetett, a következő szöveggel: „Na pamiatku svojim hrdinskym synom, padlym vo svetovej vojne z vdacnosti obcania Dvorov nad Zitavou." (A világháborúban elesett hős fiai emlékére hálából Udvard polgárai.)